Hát, már 2 hete nem eszem húst... És hiányzik. Kicsit fáradtabb vagyok (ami nem biztos, hogy csak a hús hiánya miatt van), és eléggé unom a sajtokat, de ezektől eltekintve egész jól megy. Egyszer sem csaltam :) Bár kicsit megremegek minden alkalommal, amikor a Kedvesnek csinálok valami húsosat. Vagy a kedvenc kolleganőm lasagnét eszik velem szemben... De azért igyekszem a legtöbb húsos ételt, amit szeretek húsmentesen is kikísérletezni. Hétvégén pl. rakott káposztát csináltam hús nélkül. Hát, eléggé egysíkú lett, posztot sem érdemel.
Ami viszont igen, az a két szendvicskrém, amit mostanában csináltam. Az egyik klasszikus kísérletezgetés volt, fetás céklakrém lett belőle, a másik pedig az örök szerelem, amit lustaságból szinte soha nem csinálok, inkább elmegyek enni a 400-ba, mert ott szuper. Ez a padlizsánkrém. De én most olyat csináltam, hogy soha többé nem megyek ezért a 400-ba... Szuper lett. Nem túl hagyományos, inkább Zsófis, de nagyon finom.
A cékla általában olyan növény, amitől sokan idegenkednek. Én is ezt tettem addig, amíg csak a menzás céklasavanyúság képében létezett előttem. Tavaly nyáron az egyik kolléganőm salátát csinált belőle és behozta a irodába, azóta átértékeltem :) A krém se lett átlagos, kicsit savanykás, sós, krémes, szinte érzed az egészséget benne :) Jó sok sajttal és joghurttal készül, edzés után ideális fehérjeforrás, és alacsony kalóriás. Szóval szuper :)
A padlizsánkrémet a legtöbb embernek nem kell bemutatni, a legtöbb étlapon előételként megtalálható. A legjobb persze szabad tűzön grillezni, hiszen jó füstös ízt kap így, de szabad téri grill híján a sütőben sütve is finom. A fűszerezését kicsit átalakítottam, a mustártól egy picit mintha füstös lett volna az íze. Mindenesetre nagyon finom lett. Mindkettőt akkor ajánlom, ha nem túl rohanós vacsit szeretnél, de megéri a rászánt idő, ami inkább várakozás, mint munka.Íme, az eredmények: