2015. február 21. 01:04 - szolnokitibor

Házi kenyér római tálban

Mindig szerettem kísérletezni, de a kenyértől eléggé tartottam. Karácsonyra viszont kaptam a Kedvesem Anyukájától egy máztalan római tálat, amit először nem nagyon tudtam hová tenni, majd előtört belőlem az időszakosan felbukkanó főzési mánia és elkezdtem kísérletezni vele. Jó, az első étel egy sütőben sült túrós tészta volt a csülkös bableveshez, ami valljuk be, nem egy zsonglőrmutatvány, na de ami utána jött… Kitaláltam, hogy én kenyeret akarok sütni. Találtam is receptet hozzá, innen köszönet Zsannamannának, akié a lent olvasható recept. Egyszerűen szuper. Nettó 10 perc, bruttó 2 óra, de nagyon finom. A szüleimnél csináltam meg egyik hétvégén, de akkora sikert aratott, hogy az első, 70 dkg-os kb. 15 perc alatt fogyott el némi házi szalonna társaságában, fő az egészséges életmód meg a kalóriaszámolás. Mindegy, nagyon élveztem. Az öcsém csak úgy engedett vissza Pestre, hogy vasárnap még egy adagot kellett sütnöm. Az valahogy kevésbé sikerült jól, lehet, hogy kicsit túlkelt, de azóta tudtam reprodukálni azt a finomsági mértéket, amit az első állított be. Szóval, mindenkinek ajánlom, hogy vegyen római/pataki tálat és próbálja ki, mert nagyon finom és garantáltan egészségesebb, mint a bolti társak. A héja pedig szuper, ropogós és aranybarna. Már azért megéri.

kenyer.jpg

Recept 

Hozzávalók:

  • 70 dkg liszt
  • 4 mokkás kanál cukor
  • 5 mokkás kanál só
  • 3 bő evőkanál olaj (olíva)
  • 4 dl víz
  • 1 csomag élesztő

Elkészítés

A római tálamat beáztattam, hogy legyen ideje megszívnia magát vízzel. Az élesztőt 2 dl langyos tejben cukorral felfuttattam, és amíg dolgozott, leszitáltam a lisztet egy keverőtálba. A liszt közepébe önttem a felfuttatott élesztőt, plusz 2 dl langyos vízzel és az olajjal. A tálban az egyik oldalra pakoltam a sót, a másik oldalra a cukrot. A hozzávalókat összekeverem, majd addig gyúrom, míg a tál oldaláról és a kezemről is leválik. Kicsit nyújtottam a levegőben (széthúztam az oldalait), mert nem nagyon volt kedvem előszedni a nagy nyújtódeszkát. Gombócot formáltam belőle, és a keverő tálat letakarva a cserépkályhánk tetejére tettem, ami jó meleg volt, így gyorsan kelt. Nyilván, bármilyen melegebb hely is megteszi, ha épp nincs kéznél cserépkályha :) Teljesen érzésre hagytam dagadni, amikor már látványosan nagyobb volt a kiinduló állapotnál újra átgyúrtam és, ahogy az eredeti receptben volt, néhányszor belevágtam a keverőtálba. Zsannamanna indoklása:

 "anyósom tanácsára - néhányszor (8-10) odacsapom a gyúrólaphoz. Anyósom szerint így levegősebb lesz a kenyér tésztája."

Visszatettem a jó kis meleg helyére és még kb negyvenöt percig hagytam növögetni. Ha megint jól megnőtt még egyszer átgyúrtam és beletettem a kivajazott tálba. (Ajánlatos a tetejét is kivajazni, ha nem mázas, mert nekem egyszer akkorára nőtt, hogy ráragadt a teteje...) Belepakoltam a kis csomagot, bevágdostam a tetejét és megkentem vízzel. Ráraktam a tál tetejét, és hideg sütőbe raktam. (A tál miatt csak együtt kell melegednie a sütővel) Nekünk villanysütőnk van, azt kb 220 fokra állítottam indulásképpen. 10-12 perc után visszakapcsoltam 180 fokra és békén hagytam 20 percig. Ezután levettem a tál tetejét, és fedő nélkül még kb 20-25 percig sütöttem. Ezután kikapcsoltam a sütőt, de még benne hagytam 10 percig a melegben,  majd a sütőrácsra borítottam, a tetejét megint lekentem langyos vízzel, hogy szép fényes és cserepes legyen. És bármennyire nehéz, nem szabad melegen bezabálni belőle, mert nagyon fog fájni a hasad... Tapasztalat. 

Forrás: http://zsannamanna.blogspot.hu/2009/02/feher-kenyer-pataki-talban.html

 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kajafuggo.blog.hu/api/trackback/id/tr237193353

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása