Ma délután értünk haza a nyaralásunkból és mindketten elég éhesek és nyűgösek voltunk a Kedvessel a meleg és az utazás miatt is, így igyekeztem valami extra expressz ebédet összedobni, ami nem is forral fel teljesen. Mivel mindenképpen meleg ételre vágytunk, így nem úszhattam meg a főzést, de legalább minimalizáltam a hosszát. Amit készítettem, az egy újraértéelmezett átmenet a lángos és a lapcsánka között. Nagyon minimális zsíradékkal sült, a borsó miatt a zöldségfaktor is kipipálható, de a kis szalonna kellemes mennyiségű bűnözésfaktort és ízt visz a buliba. Szóval nagyon finomat sikerült "főznöm" cakk-pakk 10 perc alatt. Fokhagymás tejföllel ilyen lett:
Recept 2 főre
Hozzávalók:
- 4 evőkanál liszt
- 1 kávéskanál só
- fél teáskanál sütőpor
- 1 tojás
- 10 kdg császárszalonna
- 1 nagy marék zöldborsó
- vaj a sütéshez
- 1 kis tejföl
- fokhagyma
Elkészítés
A liszthez kevertem egy mélyebb tányárban a sót és a sütőport, majd hozzáütöttem a tojást és villával összedolgoztam. 2 evőkanál vízzel még lazítottam a tésztán, majd hozzákevertem a borsót és a felkockázott szalonnát. Egy tapadásmentes serpenyőbe 1 kiskanál vajat olvasztottam, és egy evőkanál segítségével beleadagoltam a lepénykéket. Kilapogattam őket és kb 2 perc alatt mindkét oldalukat készra sütöttem. Miközben sültek, a tejfölbe belenyomtam 2 gerezd fokhagymát és egy csipet sót. Friss ciabattával vagy baguettel tálalható is.
Forrás: Nők Lapja Konyha június
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.