Elég hihetetlen nekem, de tetszik nektek a blog annak ellenére is, vagy épp azért, mert ez leginkább a saját szórakoztatásomra, "kreativitásom" és exhibicionista hajlamaim kiélésére szolgál. Azt a visszajelzést kaptam, hogy szeretitek a gyorsan elkészíthető recepteket, így hoztam ma egy komplett ebédet 4 főre, 40 perc alatt. (Ez nem jelenti azt, hogy 2 főre csak 20 perc elkészíteni, haha...) Kaptam friss medvehagymát (de bármelyik aluljáróban, zöldségesnél találsz akkor is, ha épp nem az erdőben kirándultok hétvégén, egyébként is könnyű összekeverni a gyöngyvirággal, ami viszont enyhén mérgező, így jobb is, ha inkább veszed, mint szeded). Szóval adott volt a medvehagyma, és a szombati paradicsomleveshez vett pesto is, aminek elég rövid a lejárata, így mindenképpen ezeket akartam használni. Már hétfőn meg akartam csinálni, de elfelejtettem hazahozni a medvehagymát, így egészen mást, füstölt sonkás-csirkés tésztát csináltam. Olyan finom lett, hogy lefotózni is elfelejtettem, de azért bónuszkénk annak a receptjét is olvashatjátok lent. 30 perc volt.
Szóval a mai menü... A friss Nők Lapja konyhában találtam a borsóleves receptet, naná, hogy megvariáltam. A medvehagyma végül nem lett túl intenzív benne, de borsólevesnek nagyon finom, tartalmas, és a fetával egész extra lett. A tészta pedig a legegyszerűbb, amit eddig csináltam. És a kevés husi ellenére is ízlett a Kedvesnek, akinek az első találkozása a pestóval enm sikerült túl jól, de ezzel most újra belopta magát a szívébe. Nagyon finom, fűszeres, kicsit édeskés íze lett a szósznak, és elég folyós ahhoz, hogy ha reggel tennéd rá a tésztára, mert magaddal viszed doglozni, akkor se szívja fel az egészet délre. Szóval dolgos hétköznapokra és lusta vasárnapokra is jó lehet ez a recept, mindkét időpontban nagyra lehet értékelni az előkészítéssel együtt 40 perces munkaidőt. Íme a kinézet:
Receptek:
Fetás-medvehagymás borsóleves
Hozzávalók:
- 450 g zsenge zöldborsó
- 2 dl főzőtejszín
- 1 kisebb vöröshagyma
- só, bors
- fél csokor medvehagyma
- 1 evőkanál zöld pesto
- 15 dkg fetasajt
Elkészítés:
A hagymát apróra vágtam, olívaolajon egy leveses lábasban picit megpirítottam, és ráöntöttem a borsót. Sóval, borssal ízesítettem és felöntöttem kb. 1 liter vízzel. Hagytam főni kb. 15 percig. (ennyi idő alatt pont meg lehet csinálni a tészta szószt). Ha megfőtt, hozzákevertem az aprított medvehagymát és az egészet leturmixoltam. Hozzáöntöttem a tejszínt és a pestót, és hagytam újra felfőni. A végén, ha nem elég sós, még lehet hozzá tenni. Kész is. Tálaláskor feta sajtot morzsoltam bele levesbetétként.
Baconös-pestós tészta
Hozzávalók:
- 500 g penne tészta
- 100 g bacon
- 3 dl tejszín
- 2 evőkanál zöld pesto
- só, bors
Elkészítés:
A bacont egy serpenyőben megpirítottam, nem kellett alá zsíradék, engedett annyit, hogy ne égjen le. Közben feltettem a tésztának a vizet, és megfőztem a csomagoláson írtak szerint. Amíg pirult a bacon, a tejszínt összekevertem a pestóval, a borssal és a sóval, majd ráöntöttem a baconre. És kész is :) Kb. mire a leves is elkészült a tészta is megfőtt, csak ráöntöttem a szószt és lehetett is enni.
Bónusz recept: Füstölt sonkás csirkés tészta (2 főre)
Hozzávalók:
- 500 g csirkemell filé
- 25 dkg penne tészta
- 10 dkg füstölt sonka (pl. Húsvéti)
- 200 ml tejszín
- 1 lilahagyma
- só, bors, fokhagyma
Elkészítés:
A csirkét kis kockákra vágtam. Az aprüra vágott lilahagymát olívaolajon megpirítottam, és hozzáadtam a csirkét. Addig pirítottam a kockákat, amíg minden oldaluk ki nem fehéredett, ekkor fűszerezés után egy fedővel letakartam és hagytam főni a saját levében. Amikor elfőtt a lé, de még nem volt kész a csirke, ráöntöttem kb. 1 pohár vizet. Amikor már majdnem elkészült a csirke, de még volt rajta víz, hozzádobtam az apróra kockázott sonkát. Ha elfőtt a víz, ráöntöttem a tejszínt és hagytam felrottyanni. Tésztával összekeverve tálaltam.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.