2015. július 13. 20:15 - szolnokitibor

Vega finomságok a sütőből: Paradicsomos-cukkinis canelloni és pestos rizzsel töltött mozzarellás paradicsomok

A húsvét előtti időszakban kipróbáltam a húsmentes életet, és nagyon bejött. Sajnos, vagy nem sajnos, azóta teljesen visszaszoktam a húsra, de néha azért megkívánom a csupazöldség ételeket is, aminek csak az az egyetlen hátránya, hogy a Kedves nem eszi meg őket. Na de nagy szerencsémre, a nővérkéje vegetáriánus, ő is értékeli a főztömet, így ő, vagy a kolleganőim az vegakaja pajtijaim, persze pusztán önfeláldozásból, hogy ne kelljen lemondanom az ilyen irányú kísérletezéseimről :) A mai két étel között az volt a különbség, hogy az egyiket ráértem megcsinálni, a másikat annyira nem, így a rohanós és a főzést kiélvező tábornak is tudom most ajánlani őket. A canelloni készítésekor nagyon kreatív hangulatban voltam, így a tölteléket én gondoltam ki, míg a besamel szósz a legutóbbi ilyen receptemből adódott. A kreatívkodás miatt nem a rohanós hétköznapestékre ajánlom, de nagyon finom, olaszos ízivilágú, plusz tud mutatós is lenni, ha normálisan van fotózva (most nem ez az eset áll fent), így akár barátoknak is össze lehet dobni. A töltelék pedig szabadon bővíthető spenóttal, ricottával, gombával, olívabogyóval, vagy bármivel, ami szerinted beleillik. A paradicsomos viszont az egyik leggyorsabb laktató vacsora, mivel egy rizsfőzésnyi idő, plusz 15 perc a teljes elkészítés. És nagyon finom. Mondjuk én imádom a zöld pestót, így nem is sajnáltam belőle :) Ha pedig mégis husisan csinálnád, akkor egy kis pirított baconnel felturbózhatod. Íme ők:

 vega.jpg

Receptek:

Hozzávalók (2 adaghoz)

  • 10 dkg canelloni tészta (bármelyik nagyobb hipermarketben kapható)
  • 1 közepes cukkini
  • vöröshagyma
  • kókuszzsír vagy olívaolaj
  • paradicsom passata vagy darabolt konzervparadicsom. agy lehet nyers is, de akkor hámozd meg.
  • fél liter telj
  • 2 evőkanál liszt
  • 5 dkg vaj
  • szerecsendió, só bors, fokhagyma, bazsalikom
  • 6 nagyobb paradicsom
  • 10 dkg nyers rizs vagy egy fél tasak gyorsrizs
  • vöröshagyma
  • zöldpesto
  • reszelt, vagy reszelhető mozzarella

Elkészítés

A hagymát feldaraboltam, a cukkinit pedig nagy lyukú sajtreszelőn lereszeltem, picit besóztam és hagytam állni 10 percig, majd kinyomkodtam. Zsíadékon picit megpirítottam a hagymát és rátettem a cukkinit. Sóztam, borsoztam, megszórtam fokhagymával, és egy fedővel lefedve kb. 10 percig pároltam. Annyi levet ereszt általában, hogy víz nem nagyon kell alá. Amikor megpárolódott, kb 3 evőkanál paradicsompürét kevertem hozzá, és hagytam picit besűrűsödni. Miután lekapcsoltam, megszórtam bazsalikommal.

A párolódás alatt a besamel szószhoz egy lábasban megolvasztottam a vajat, hozzászórtam a lisztet és csomómentesre kevertem. Felöntöttem tejjel, sóztam, borsoztam és szerecsendióval ízesítettem, maja kb. 10 perc alatt nem a legnagyobb lángon gyakran kavargatva besűrűsítettem. Amikor minden elkészült, kivajaztam egy jénait, amiben elférnek a canellonik. A cukkinis tölteléket egy tiszta uzsonnás zacsiba (vagy habzsákba) töltöttem, a sarkát kivágtam és belenyomkodtam a csövecskékbe. Egymás mellé fektettem őket és rálocsoltam a besamel szószt. Ha csak több sorban férne el, mindenképpen tegyél szószt az emeletek közé is. Alufóliával letakartam a tálat, és 20 percig sütöttem a sütőben, majd levettem a borítást és hagytam kicsit pirulni. Nagyon finom lett J

A rizst feltettem főni. Én az apukámtól tanultam, azaz kb. 1 bögre rizst átmostam. Egy lábasban kicsi olajat forrósítottam, egy egész hagymát megfuttattam rajta, majd hozzákevertem a leszűrt rizst, és kb 2 percig pirítottam. Sóztam, borsoztam, majd ugyanannyi vízzel felöntöttem, amennyi a rizs volt a bögrében. Lefedve addig főztem, amíg el nem tűnt a víz róla teljesen. Ez egyáltalán nem kőbe vésett, ahány ház, annyi féle rizsfőző módszer. Szóval, a rizs főtt, addig a paradicsomoknak vékonyan levágtam a tetejét és egy kiskanállal kivájtam a puha belsejét úgy, hogy a fala ne sérüljön. A belsejére nem volt szükségem (de ha épp a szomszéd canellonit főzöd, ott újrahasznosítható), a kalapokat viszont felkockáztam. Amikor megfőtt a rizs, hozzákevertem 3 evőkanál pestot, a paradicsomkalap kockákat és a reszelt mozzarella nagy részét és jól összeforgattam. A kiskanállal megtömtem a paradicsomokat, megszórtam őket mozzarellával, és 15 perc alatt kivajazott tepsiben megsütöttem sütőben.

Forrás

saját

BBC GoodFood - június

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kajafuggo.blog.hu/api/trackback/id/tr517604720

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása