Nem tudom, hogy ti hogy vagytok vele, de én rettenetes vagyok, ha éhes vagyok. (A blog címe sem véletlen...) Türelmetlen vagyok, nem tudok koncentrálni, és igen hisztis is vagyok. (szerencsémre, ahogy Apukám mondja, a házassági anyakönyvi kivonatunk nem garanciapapír, így a Kedves nem vihet ilyenkor vissza :D ) Az eddigi tapasztalataim alapján ezzel nem vagyok egyedül, kisebb vagy nagyobb százaléka a társadalomnak szenved az éhség okozta kellemetlen kísérőtünetektől. Emiatt nem értem, hogy jut eszébe egy étterem tulajdonosának vagy ötletgazdának az éhes embereket szívatni... A KAJAHU-ban ettünk, tapasztalataink a tovább után.

kép forrása: KAJAHU.com

Ajándékba kaptunk egy vacsorát a KAJAHU-ba, ahová egy laza keddi munkanap utánra foglaltunk asztalt. Kicsit gyanús volt, hogy asztalt foglalni csak regisztráció után, a weblapon keresztül lehet, de hát na, megcsináltam. Odaértünk, pincér sehol, leültünk az egyik asztalhoz, ahol kijelzők voltak előttünk. Én eléggé belelkesültem, imádom a kütyüket és ha valami csavar vagy plusz élmény van a kajához, azt mindig kipróbálom. Pincért még így is alig lehetett fogni, de miután odaért hozzánk, kedvesen tájékoztatott, hogy rendelni csak regisztráció és bejelentkezés után tudunk. Hát elkezdtem. Mint kiderült, a képernyők nem érintősek (tudom, first world problem), de pötyögje be egy vezeték, egy keresztnevet, egy email címet kétszer, kétszer a választott jelszót és a telefonszámát az ember egy touchpad segítségével ÉHESEN az, akinek két anyja van... Mellesleg, hello GDPR, mi szükség van ezekre az adatokra egy sima burger rendeléshez? Persze, arról már rég elfelejtkeztem, hogy az asztalfoglaláshoz már regisztráltam, így volt egy felesleges köröm, de a kupon beváltása is egy álom, az első hét karaktert bepötyögve, szigorúan követve a kis és nagybetűket... még mindig éhesen... 

Sírva nevettünk a végére a szenvedéstől mire megrendeltük, de gondoltuk, nem gond, majd a kaja kárpótol... Hát, elég annyit mondanom, hogy nem sikerült. Ezt a tortúrát egy Bamba marhai magasságú burgerért talán kiállnám, de itt azért nem ez volt a színvonal. Fullasztó zsömle, ketchup, mint szósz, mekis kertészsaláta stílusú kísérő, nem az én ízlésem. Egyébként elképzelhető, hogy a többi étel finom, és/vagy kiemelkedő, de ez a szintű vendégszívatás eltérít a további próbálkozástól. A tervező service design thinkingről nem hallott még, nagy valószínűséggel. Azon megint jót nevettem, hogy a szlogenje az offline étterem, de egy 10 colos kijelző folyamatosan világít az arcába alulról...

Összességében a hely szép, menőre designolt, a kaja közepes, de csak akkor próbálkozz, ha nem vagy túl éhes, vagy nem tartozol az éhesen hisztikriszti kategóriába.