2015. szeptember 10. 21:57 - szolnokitibor

Vendégségben Vargáéknál - rendhagyó poszt recept nélkül

Ez a blog leginkább az én kísérletezéseimről és tapasztalataimról szól már több, mint fél éve. Imádom írni, és nem csak azért, mert a főzés kikapcsol, szórakoztat. örömet okoz és mások is élvezik, hanem a ti reakcióitok és visszajelzéseitek miatt is. Az elmúlt napokban azonban hatalmas élményt is kaptam tőle, ugyanis meghívtak a Varga pincészet legújabb borának sajtóbemutatójára. Engem, a blog miatt... Hát, nem kicsit lepődtem meg...

bor.jpg

Nagyon élveztem! Nem akarok marketingszagú posztot írni, mert nem volt kötelező a véleménynyilvánítás, de mivel ennyire úttörők voltak ezen a téren nálam, így megérdemlik, hogy nyilvánosan is megköszönjem a lehetőséget. Amellett persze, hogy elismerem, maga az esemény is nagyon tetszett, és a boraik... Nem tudok panaszkodni. Valószínűleg nem én leszek az, aki szakmailag megítéli a borkóstolót, amit tartottak nekünk, de - ahogy ezt az általam látottak és hallottak alapján -, mint a célközönségük mintapéldányaként elmondhatom, hogy jól csinálják, engem megvettek :)

Összesen nyolcféle bort kóstoltunk végig a könnyű fehértől a testes vörösig, majd bónusz jégborral zártunk. Nekem valahogy (lehet ez ízlés-sajátosság, vagy éretlenség) a sajtóbemutató apropója, a Csabagyöngye újbor ízlett a legjobban. Annyira könnyű szőlőlé, hogy fel sem tűnik, hogy alkohol van benne, emellett viszont nem édes, hanem kellemes, frissítő. Bármit kóstoltunk ezután, nálam nem tudta az élményt felülmúlni. Ha viszont komolyabb bort kellene ajánlanom a kóstoltak közül, akkor mindenképpen a 2014-es Aranymetszést mondanám, amit, - mint megtudtuk - a sokoldalú olaszrizlingből készítenek, és tavaly a VinAgorán a legjobb olaszrizlingnek választották. Bár én nem vagyok nagy vörösrajongó, a kóstolt Aranymetszés is kitett magáért, egy finom, sült húsos vacsorához nyugodt szívvel tenném ki a vendégeimnek. Persze mindezt teljes hozzánemértéssel, csupán az ízlelőbimbóimra hagyatkozva, és a szép palackokra rákattanva :) Ja, és a poharaikból mindenképpen szeretnék 6 darabot a Balatonra, mert törhetetlenek. Imádtam :)

Még egyszer köszönöm, hogy ott lehettem, nektek pedig köszönöm, hogy elolvastátok ezt a receptmentes rendhagyó posztot is. 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kajafuggo.blog.hu/api/trackback/id/tr647776458

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása