Igazi tél végi sütit hoztam, ami segíthet kipucolni a téli almát a kamrából, akár hétköznap is igazi finomsággal jutalmazhatod meg magadat és a családot a napi teljesítményért, sőt a mai nap, csak úgy, mert a lányok megérdemlik :) Amikor először csináltam, eléggé úgy nézett ki, hogy ez lesz az egyik legjobban elrontott sütim, de a végére csodák csodájára finom lett és még jól is nézett ki. Ezek után nyugodt szívvel ajánlom a kezdő sütőknek is, elronthatatlan, mégis villantós :) Az öcsém, aki kifejezetten nem édesszájú, már kiharcolta a második adagot...
Recept
Hozzávalók
- 180 g vaj
- 160 g cukor
- 2 alma
- 250 g liszt
- 1 tojás
- 1 citrom reszelt héja
- 1 rúd vanília
Elkészítés
A tésztához a lisztet, 3 evőkanál cukrot, a citromhéjat és a vaníliarúd kikapart belsejét összekevertem és belemorzsoltam a vajat is. Jól összedolgoztam a hozzávalókat és gömb formába gyúrtam. Folpackba csomagolva fél órára hűtőbe tettem. Közben elkészítettem a karamellt. 6 dkg vajat összekevertem egy kis lábasban 10 dkg cukorral, lassan melegítve. Folyamatosan kavargattam legalább 5 percig. Közben besűrűsödött a massza, majd két frakcióvá vált, az egyik szinte víz állagú folyadék lett, a másik pedig nagyon sűrű massza. Az egészet egy kör alakú tortaforma aljára öntöttem és igyekeztem szétkenni. A karamellrétegre fektettem a cikkekre vágott almát körkörösen, hogy teljesen elfedje az alapot. Az egész tortaformát több rétegben becsomagoltam alufóliába, hogy ha kifolyna a massza, ne a sütő legyen ragacsos. Végül kinyújtottam kézzel a tésztát és szépen ráegyengettem az almarétegre. Végül alufóliával lefedve 30 percig, majd fólia nélkül még 10 percig sütöttem 180 fokon.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.