Úgy ettem volna valami gyümölcsöset egyik délután szintén a szüleimnél (leginkább ott tör rám a sütési/főzési vágy). Pár hónapja az egyik hotelben morzsasüti volt a desszert az ebédhez, és imádtuk a Kedveskével, így utánanéztem, hogy is kell azt csinálni. Végül valamiért a cobbler receptjére találtam rá, és azzal a lendülettel meg is csináltam. Barackos-szilvásat. Hmm… Valami hetedik mennyország. Elsőre kicsit túlaggódtam a dolgot és konkrétan a sütő mellől írtam a szakdolgozatomat, hogy a résnyire nyitott ajtajú 110 fokos sütőben nehogy megégjen a tészta, de azért el is párologjon a gyümölcsök leve… Mondhatom, tök felesleges volt, kicsit ki is száradt a tészta. Amikor másodjára készítettem, már bátrabb voltam, követtem a receptben megadott időtartamot (és meggyes-epreset csináltam), és voila, egyszerűbb volt és finomabb lett. Szóval, a süti isteni, nagyon gyorsan elkészíthető, nem is túl drága, főnyeremény. Az édesutáló öcsém is kétszer szedett belőle. Ja, és lehet diabetikusan is csinálni, én nyírfacukorral készítettem, így csak a szénhidrátmennyiségre kell figyelni, és cukorbetegek is ehetik. Na, meg diétázók.
Recept:
Hozzávalók:
Gyümölcsszószhoz:
- némi barack pucolva, kockára vágva
- kicsit több szilva magozva, kockázva
- 1 kávéskanál fahéj
- 2 evőkanál barnacukor/nyírfacukor/sima fehér cukor/bármilyen édesítő, ami tud karamelizálódni
- 1 lime/citrom leve
A tésztához:
- 10 dkg vaj
- 30 dkg liszt
- 2 dl tejszín
- 1 tojás
- 5 dkg barnacukor (ugyanolyan változatokkal, mint fent)
- 1 csomag sütőpor
- Valamint:
- 2 evőkanál barnacukor (ugyanolyan változatokkal, mint fent) a szóráshoz
Elkészítés:
A vajat, a lisztet, a tojást, a cukrot, a sütőport egy kicsi sóval összegyúrtam. A gyümölcsöket egy kivajazott jénaiba adagoltam, megszórtam fahéjjal, és a lime/citrom levével, és megcukroztam. Vizes kézzel golyókat csipkedtem a tésztából és ráültettem a gyümikre kb olyan távolságban, hogy legyen helyük kicsit nőni. Megszórtam a cukorral és beraktam sülni 170 fokra 45 percre.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.